31

Amikor Ezio kicsivel később a Divánhoz — a palota tanácsterméhez — érkezett, Szulejmán már várta. A fiatalember higgadtnak és elevennek látszott.

— Megbeszéltem egy találkozót nagybátyámmal, Ahmed herceggel és Tarik Barleti kapitánnyal — jelentette be azon nyomban. — De előbb valamit el kell magyaráznom. A janicsárok lojálisak a nagyapám iránt, de elégedetlenek azzal, hogy kit jelölt meg következő szultánnak.

— Ahmedet.

— Pontosan. A janicsárok apámat, Szelimet részesítik előnyben.

— Hmm — merengett el Ezio. — Akkor nehéz helyzetben vagy. De mondd... hogy illenek bele ebbe az egészbe a bizánciak?

Szulejmán a fejét ingatta.

— Reméltem, hogy te felvilágosítással tudsz szolgálni ebben a tekintetben. Hajlandó lennél segíteni, hogy kiderítsem?

— Én is a nyomukban vagyok. Amennyiben az érdekeink nem ütköznek egymással, megtiszteltetésnek venném, ha segíthetnélek.

Szulejmán titokzatosan mosolygott.

— Nos, akkor be kell érnem azzal, amit kapok. — Rövid szünet után folytatta. — Figyelj rám. Annak a toronynak a csúcsán, ott, van egy csapóajtó. Menj fel, és nyisd ki. Így mindent láthatsz és hallhatsz, ami elhangzik a Divánban.

Ezio biccentett, és azonnal el is búcsúzott, miközben Szulejmán sarkon fordult, és belépett a Divánba.

Mire Ezio felért a megfigyelőhelyére, odalent, a tanácsteremben már elkezdődött a beszélgetés, sőt parázs vita alakult ki. A három férfi egy hosszú, bergamai szőnyegekkel leterített asztal mellett állt vagy ült. Az asztal mögött egy faliszőnyeg Bajazidot és a fiait ábrázolta.

Az életerős, a negyvenes évei közepén járó, rövid, sötétbarna hajú és szakállú Ahmed feje fedetlen volt, és vörös, zöld és fehér színekben pompázó ruhába öltözött át. Épp egy szóáradat közepén tartott.

— Vigyázz az unokaöcsémre, Tarik! Tehetetlenséged már szinte árulásnak minősül. Ha belegondolok, hogy a janicsárjaidon túltett egy olasz lantos! Ez nevetséges!

A komor Tarik Barleti harcokban szerzett sebhelyes arca félig eltűnt őszülő szakálla alatt.

— Megbocsáthatatlan hiba, efendim. Teljes körű kivizsgálást fogok végezni.

— A kivizsgálást én fogom vezetni, Tarik — vágott közbe Szulejmán. — Gondolom, nyilvánvaló okokból.

Barleti röviden biccentett.

— Evet, Şehzadem. Látom, bölcsességed apádéhoz hasonló.

Ahmed erre dühös pillantást vetett rá.

— Ahogy a türelmetlenségem is — tette hozzá Szulejmán, majd nagybátyja felé fordulva távolságtartó hangnemet ütött meg. — Şehzade Ahmed, megkönnyebbülve látom, hogy te legalább sértetlen vagy.

— És te is, Szulejmán. Isten oltalmazzon.

Ezio látta, hogy Szulejmán valamilyen hosszú távra tervezett játszmát űz. Közben az ifjú herceg felállt, és hívta a kíséretét.

— Most búcsúznom kell — jelentette be. — Abban biztosak lehettek, hogy az ezzel a felháborító eseménnyel kapcsolatos nyomozásomnak hamarosan meglesz az eredménye.

Kísérete és testőrsége társaságában kivonult a Divánból. Tarik Barleti már indult volna utána, de Ahmed herceg visszatartotta.

— Tarik bej — egy szóra!

A katona megfordult. Ahmed intett, hogy menjen közelebb. Barátságosan szólt hozzá. Ezio alig hallotta a szavait.

— Vajon mi lehetett a célja ennek a támadásnak? Hogy gyengének mutasson engem? Hogy olyan színben tüntessen fel, mint aki nem képes őrizni a város biztonságát? — Rövid szünet után folytatta. — Ha ez a te terved volt, drága jó kapitány, ha bármi közöd van ehhez a mocsokhoz, súlyos hibát követtél el. Apám engem jelölt meg utódjaként, nem pedig a testvéremet!

Tarik nem válaszolt azonnal, arca kifejezéstelen, szinte unott volt. Végre megszólalt.

— Ahmed herceg, én nem vagyok elég romlott ahhoz, hogy olyan összeesküvést szőjek, amellyel most megvádoltál.

Ahmed hátralépett egyet, de nem emelte fel a hangját, és továbbra is nyájasan beszélt.

— Mit követtem el, hogy kiérdemeljem a janicsárok testületének megvetését? Mi olyat tett értetek az öcsém, amit én nem?

Tarik némi habozás után szólalt meg.

— Megengeded, hogy őszintén beszéljek?

Ahmed széttárta a kezét.

— Azt hiszem, az lesz a legjobb.

Tarik a szemébe nézett.

— Gyenge vagy, Ahmed. Háború idején tépelődsz, békében nyughatatlan vagy. Hiányzik belőled a szenvedély a gazik, a Szent Harcosok hagyománya iránt, és testvériségről beszélsz a hitetlenek jelenlétében. — Kis szünetet tartott. — Jó filozófus lehetne belőled, de rossz szultán leszel.

Ahmed arca elsötétedett. Csettintett az ujjaival, mire felsorakozott mögötte a testőrsége.

— Távozhatsz — sziszegte jéghideg hangon a janicsárok parancsnokának.

Ezio még mindig figyelt, amikor pár perccel később Ahmed is elviharzott a Divánból. Egy pillanat múlva csatlakozott hozzá Szulejmán herceg.

— Szép kis család, mi? — kérdezte a herceg. — Semmi baj. Én is hallgatóztam.

Ezio aggódva nézett rá.

— Nagybátyádat nem tisztelik azok, akiknek nemsokára parancsolni fog. Miért nem végzett ott helyben azzal, aki ilyen szemtelenül beszélt vele?

— Tarik kemény ember — válaszolta a herceg széttárt kézzel. — Tehetséges, de nagyravágyó. És mély tiszteletet táplál apám iránt.

— De nem volt képes megvédeni ezt a palotát az életedre törő bizánci támadással szemben, méghozzá a belső udvarban! Ez már önmagában is vizsgálatot érdemel.

— Pontosan.

— Hát akkor... hol kezdjük?

Miközben Szulejmán gondolkodott, Ezio figyelte. Öreg fej pihen ezeken a nagyon fiatal vállakon, gondolta, és kezdte még jobban tisztelni.

— Egyelőre szemmel tartjuk Tarikot és a janicsárjait — mondta végül Szulejmán. — Szabadidejük nagy részét a bazárban és a környékén töltik. El tudnád ezt intézni a... társaiddal együtt? — Utolsó szavait nagyon gondosan választotta meg.

Eziónak eszébe jutott Juszuf intelme, miszerint ne avatkozzon be az oszmán politikába, de valahogy úgy érezte, összefüggés lehet saját küldetése és a hatalmi viszály között. Döntött.

— Mostantól kezdve, Szulejmán herceg, még egy zsebkendőt sem vásárolhat úgy bármelyikük, hogy ne értesülnénk róla.